Dr. Szöllősi Szilvia

Bőrgyógyász

2014-ben diplomáztam a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán, majd 2020-ban sikeres szakvizsgát tettem, 2023-ban adjunktusi kinevezésben részesültem.

Dr. Szöllősi Szilvia bőrgyógyász Érd

hétfő

08:00 - 12:00

Köszöntöm!

Dr. Szöllősi Szilvia vagyok, bőrgyógyász.

Milyen szolgáltatásokat nyújt a magánorvosi rendelőn keresztül? Milyen tapasztalatokkal rendelkezik az adott területen?

Rendelésünkön általános bőrgyógyászati szakrendelést (baktérium-, vírus-, gombafertőzések, ekzemás kórképek, pikkelysömör, haj-, szőrzet-, körömbetegségek, seborrhoeas kórképek, acne, rosacea) végzünk, emellett bőrdaganatszűrés, anyajegyek kézi dermatoszkópos vizsgálata, fibrómák, szemölcsök, egyéb bőrelváltozások kryoterápiája, kauteres eltávolítása érhető el.

Állami,- és magánszektorban egyaránt dolgozom, az általános bőrgyógyászati szakrendelés mellett bőronkológiai és biológiai terápiás gondozást is végzek.

 
Miért ezt a pályát választotta? 

Már gyermekkoromban is érdeklődtem az orvosi szakma iránt, illetve én magam is problémás bőrű tinédzser voltam, ez adta a végső irányt a bőrgyógyászat felé.

 
Melyek voltak az eddigi legnagyobb kihívások az orvosi pályafutása során és hogyan sikerült ezeket kezelni?

Az orvosi szakma önmagában egy nagy kihívás. Emberekkel, beteg emberekkel foglalkozunk, emberileg és szakmailag is helyt kell állni. A bőrgyógyászat ráadásul nem feltétlenül egy egzakt tudomány, nem minden fehér vagy fekete benne. Épp ezért munkám során nagy hangsúlyt fektetek a megfelelő orvos-beteg kommunikációra, a lehetőség szerinti legalaposabb felvilágosításra, tapasztalatom alapján így elkerülhetők a félreértések, jobb az együttműködés és ezáltal a hatékonyság is.

Hogyan találja meg az egyensúlyt a munka és a magánélet között?

Tökéletes egyensúlyt véleményem szerint nem lehet tartani, egy kis munka mindig hazakerül, hiszen ahogy mondani szokták, ez nem munka, hanem hivatás, elkerülhetetlen, hogy otthon is eszébe jut az embernek egy-egy problémásabb eset. Folyamatosan fejlődő ágról van szó, így a tudást is folyamatosan frissíteni kell, ami ugye a „szabadidőben” történik. Támogató, megértő családi, baráti háttér kell hozzá.

 
Melyek azok a tevékenységek, amelyek segítenek kikapcsolódni a munka után?

Szerencsére az előbb említett támogató, megértő családi, baráti kör van mögöttem, így a velük – és kutyusunkkal- eltöltött idő abszolút kikapcsolódást nyújt.

 
Mi az, ami a legjobban motiválja mindennap az orvosi praxisban dolgozva?

A páciensek pozitív visszajelzési azok, amik átsegítenek a fáradtabb, problémásabb napokon.

SZOLGÁLTATÁSOK

amelyekben a segítségére lehetek

Kapcsolat

Minden jog fenntartva © 2024